Sziasztok :) Egy kis késéssel ,de itt van az új fejezet. Ha úgy gondoljátok, nyomjatok egy tetszik gombot ...Nagyon megköszönném :))) Xx
Hát igen..csak nekem van annyi eszem,hogy esernyő nélkül vágok neki London utcáinak,miután,egy bizonyos bunkó alak elcsaklizza a taximat.Miközben már vagy 2 órája próbáltam eligazodni,hogy igazából hol is vagyok,természetesen az eső is zuhogni kezdett. Szerencsére még szorult egy kis kedvesség az emberekbe és segítettek nekem eljutni a kollégium-ig. Mire oda értem, rongyosra áztam és az én drága Charliem is megjött már. (aki mint megtudtam,elintézte hogy egy szobában lehessünk.) Amint beléptem az ajtón,aggódó pillantásával találtam szembe magamat.
-Te mégis hol a frászkarikásmindenségben voltál?
-Hát..nem volt taxim ,szóval gyalog indultam ,de fogalmam sem volt,hogy hol voltam,éppen ezért segítséget kellett kérnem és most itt vagyok. Ja,és elkapott az eső is.-soroltam fel neki mindent egy szuszra.
-Az úgy komoly. Viszont nem fogod kitalálni ,hogy mit láttam.-Miután rájött,hogy tényleg nem fogom kitalálni,folytatta-Dolgozókat keresnek a NANDO'S-BA!-kezdett el sikítozni és ugrándozni sztereóban.
-És ennek miért is örülünk?
-Mert ez Niall kedvenc étterme!
-Kitalálom.Most jön az a rész, amikor kölyök kutya szemekkel nézel rám és könyörögsz,hogy szerezzük meg az állást.Igazam van?
-Pontosan.Könyörgöm.-Nézett rám azokkal az óriási szemeivel.Ajj...a francba is a kedvességemmel.
-Jólvan,menjünk.-adtam végül be a derekamat.
*Charlie*
Mindig is az volt az álmom,hogy London-ban tanulhassak.És most itt vagyok. Itt vagyok egy olyan lánnyal,akiről kijelenthetem: a legjobb barátnőm. Ráadásul,ha ez nem lenne elég, úton vagyunk a Nando's felé,hogy munkát szerezzünk.Miután nagy nehezen megtaláltuk az éttermet,megkönnyebbülten léptünk be. Minden olyan...hangulatos volt.Pont ahogyan elképzeltem.Láttam Fay-en,hogy neki is éppúgy tetszik,mint nekem.Egyenesen kerestünk egy dolgozót,aki rögtön elvezetett minket a főnökhöz.Be kell valljam azért egy picit izgulok,hiszen még sosem voltam állásinterjún korábban.
-Sziasztok lányok.Foglaljatok helyet.-üdvözölt minket kedvesen Mr.Morrison.Miután be mutatkoztunk,folytatta tovább -Jólvan,akkor vágjunk bele.Első kérdésem . Miért ti vagytok a leg alkalmasabbak arra,hogy itt dolgozzatok?
-Azt nem tudom,hogy mi vagyunk -e a legalkalmasabbak .De abban biztos vagyok,hogyha felvenne minket,azt nem bánná meg.-válaszolta határozottan Fay.Ezután még egy tucat ilyen kérdés jött és mindegyikre (véleményem szerint) elég ütős válaszokat adtunk.Bár az igazság az,hogy még mindig nem tudtuk pontosan, mire is jelentkeztünk.
*Fay*
Már vagy fél órája ültünk egy asztalnál,arra várva ,hogy megkaptuk-e a munkát,mikor végre behívtak minket az irodába.Mr.Morrison póker arcáról sajnos semmit sem tudtam le olvasni.
-Megfontoltam a döntést. Mi előtt bármit is mondanék,meg szeretném veletek beszélni,hogy pontosan miféle munkáról van szó.Az egyik az egy egyszerű pincérnői munka lenne. A másik pedig:énekesnő. Úgy gondolom,hogy nagyon sokat dobna az éttermen, ha bevezetnénk az élő zenét.Szóval ez a két munka lehetőség van. Döntsétek el,hogy ki melyiket akarja.
-Én leszek pincérnő. Ugyanis ,egyáltalán nem tudok énekelni.-Jelentette ki Charlie olyan határozott hangnemben, ahogyan csak tudta.
-én...én nem is tudom. Nem hinném,hogy menne az éneklés.-néztem körbe könyörgő tekintettel.
-Jól van, meghoztam a döntést.Charlie te megkapod a pincérnői állást, Fay , neked pedig most lesz egy próba ested. Ha nagyon nem megy akkor nem erőltetjük.De egy próbát megér.
-Köszönjük.-Mondtam,majd ki viharzottam az irodából,egyenesen a Nando's elé. Könnyeimmel kűzködve rogytam le a lépcsőre,mikor valaki átölelt.
-Mi a baj?-kérdezte együttérzést tükröző tekintettel az én egyetlen igazi barátnőm.
-Én...
-Hé,nekem nyugodtan elmondhatod.
-Jólvan,legyen. Szóval....amióta az eszemet tudom, az apukámmal egyfolytában zenéltünk.Minden nap csak énekeltünk és gitároztunk.Egyszóval :boldogok voltunk. Imádtam ezt csinálni . Ez volt a mindenem: a zene. Így volt egészen 14 éves korom-ig,amikor a szüleim elváltak. Apukám elköltözött Amerika másik felébe. Így anyukámmal maradtam. De aztán ő is egyre többet maradt ki otthonról. Igaz pár órára hazajött,de tulajdonképpen egyedül voltam. Azóta nem énekeltem.Túlságosan fájt.Apura emlékeztetett és arra,hogy már 2 éve nem láttam őt.Tudod nagyon hiányzik. És azzal,hogy most újra zenélni fogok...nem is tudom. Felszakadnak a régi sebek.-A könnyeim meg csak folytak sorba, miközben Charlie magához ölelt. Annyira jó volt végre kimondani amit érzek. Elmondani az igazat valakinek. Bár ,ez még csak egy kis darabkája volt a fájdalmam okának,de már ez is nagyon nagy előre lépés nekem.
-Figyelj Fay. Azt mondod,hogy a zene az apukádra emlékeztet? Hát akkor éppen ezért csináld.Hogy emlékezz azokra az szép időkre ,amikor vele voltál.Nem fogok elkezdeni sablon szövegeket mondani arról,hogy tudom milyen érzés meg ,hogy nyugodj meg.Méghozzá azért mert fogalmam sincs arról ,hogy ez milyen lehet. De abban biztos vagyok ,hogy minden jobb lesz. És hogyha most kiállsz oda és énekelsz azzal nem csak magadnak,hanem másoknak is örömet szerezhetsz. Elhiszed nekem?
-Igen. Azt hiszem igen.
-Jól van akkor. Gyere menjünk be.-mosolygott rám bíztatóan.
-hé! köszönöm.-öleltem meg még egyszer.
Mikor vissza értünk Mr.Morrison már várt minket, egy gitárral a kezében.Én nem tudom.hogy honnan szerezte ilyen hamar , de az biztos,hogy nem semmi.
-Ez a te időd Fay.Mutasd meg nekik.-nyomta a kezembe a hangszert.
-Gyerünk csajszi.-vigyorgott rám Charlie,aki már a kis pincér kötényét viselte.
"Most vagy soha" gondoltam magamban. Oda sétáltam a bárszékhez ami nekem volt kikészítve. Leültem ,majd mosolyt varázsoltam az arcomra.
-Üdvözlök mindenkit a Nando's-ban.A neven Fay Chamberlin és énekelni szeretnék. Már ha nem bánják.-mosolyogtam a nézők felé,akik igaz meglepetten, de lelkesen viszonozták azt.
És ebben a pillanatban már bele is kezdtem Demi Lovato, Skyscraper című dalába. Először kicsit bizonytalanul,de aztán egyre bátrabban folytattam.Lehunytam a szememet és hagytam ,hogy átjárjon a zene. Olyan más érzés volt.Olyan természetfeletti. És ekkor özönlöttek az emlékek. A régi időkről.Az apámról, a családomról, a régi barátaimról és a régi szerelmekről. Vagyis tulajdonképpen egyről. Arról az egyről akit már elvesztettem ,de a szívemben örökké itt fog élni. "Like a Skyscraper." Fejeztem be a dalt ezzel a sorral. Mikor kinyitottam a szemem ,még jobban könnyezni kezdtem. Azt láttam ,amire álmomban sem számítottam volna. Az emberek állva tapsoltak és éljeneztek nekem. Láttam az elégedettséget az arcokon. Láttam ahogy Charlie szintén könnybe lábadt szemekkel tapsolt. Épp folytattam volna az én kis "koncertemet" amikor olyasvalakiket láttam meg,akikre egyáltalán nem számítottam.
