Sziasztok! Először is szeretném megköszönni a kedves visszajelzéseket . :) Másodszor pedig valaki azt írta ,hogy ki töröltem a kommentjét. Szeretném ha tudnáton,hogy nem töröltem ki semmit.Nem tudom,hogy mi történt ,lehet ,hogy a Blogger keveredett meg egy kicsit.A lényeg az,hogy szándékosan senkinek sem törlöm ki a hozzászólását. Szóval előre is bocsánat,ha valami keveredés van. :) Na jólvan nem untatlak titeket tovább. Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog :)) Xx
-Kérlek ne tedd ezt.- Kérleltem őt ,szinte már suttogó hangon.-Könyörgöm.
-Már nagyon régóta fontolgatom. És hidd el ,hogy nekem sem volt könnyű meghoznom ezt a döntést.De meg kell értened,hogy a te érdekedben teszem.-Mondta teljes nyugodtsággal.
-Nem küldhetsz el egy másik kontinensre.Itt van az életem , itt vannak a barátaim...-És ekkor jöttem rá arra ,hogy igazából nincs miért maradnom. Voltak barátaim, de a történtek óta mindenkivel megszakítottam a kapcsolatot. Egyszóval: senkinek sem fogok hiányozni. Ez volt az a pont , amikor már nem volt erőm vitatkozni. Felrohantam a szobámba és sírtam. Tudtam,hogy bele kell törődnöm.Hogy el kell fogadnom a tényt,hogy Londonba költözök. Hogy mindent magam mögött kell hagynom. Tisztában vagyok vele ,hogy hibáztam. Nem is egyszer. Meg bántam az elmúlt hat hónapot. Minden egyes percét. Egyet kivéve. A ma estét.Hogy miért?Mert ha nem történt volna meg,akkor nem biztos ,hogy jövő héten Londonba mennék. Mostmár belátom ,hogy jobb lesz nekem ott. Itt már befejeztem. Nincs miért vagy kiért New Jersey-be maradnom.
Másnap reggel ugyan abban a pózban ébredtem fel. Erőt vettem magamon ,és elkullogtam a fürdőszobába.Mikor bele néztem a tükörbe majdnem szívrohamot kaptam, de jelenleg ez sem izgatott. Tudtam , hogy mit fogok csinálni ma. Ez az utolsó dolog , amit meg kell tennem mielőtt ,magam mögött hagyok mindent.
***
-Kérlek Ne. Könyörgök! -borultam sírva a nyakába.
-Nem bírok tovább itt lenni,tudva azt hogy nemrég még ők is itt voltak.Szeretlek . Nagyon szeretlek. De nem bírom tovább a fájdalmat,amit a családom hiánya okoz.
-Tudom,hogy fáj. De idővel jobb lesz . Kérlek hagyd ,hogy segítsek.
-Bocsáss meg nekem Fay.
-Nee!-borultam ordítva a földre.
Ezek az emlékek cikáztak a fejemben.És most itt vagyok 6 hónappal késöbb a sírjánál, egy virágcsokorral a kezemben.És valami olyat érzek ,amit ez idő alatt egyszer sem éreztem. Elengedtem őt. A fájdalmas emlékek helyett, a csodás, együtt töltött napokra gondolok. Arra ,hogy mennyire szerettem. Mostmár kész vagyok. Kész vagyok egy új életre.
1 héttel késöbb
Már egy hete ,hogy kint voltam a temetőben. Azóta sokkal jobban érzem magam. Nem csoda ,hiszen jelenleg is itt ülök a repülőn ,felszállásra várva. Épp a fülhallgatómat tettem be a fülembe amikor (szószerint) bevetődött mellém egy kb.velem egy idős,barna hajú lány.
-Szia . Charlie Scott vagyok. De hívj csak Charlie-nak.
-Hali.Emily Fay Chamberlin vagyok. De csak Fay.-mosolyogtam vissza.
-Ha jól gondolom te is Londonba mész. Igazam van?-kérdezte vidáman.
-Pontosan. A Sixth form-ba.És az arckifejezésed alapján te is oda mész.
-Akkor azt hiszem osztálytársak leszünk.
-Na és ki az az 5 szívdöglesztő pasi a karkötődön?-Kérdeztem tőle vidáman.
-Jesszusom te tényleg nem ismered őket?! Hát akkor kezdődjön Charlie Scott bevezető órája a One Direction világába.-mosolygott ördögien.
Hát igen. Nem kicsit bántam meg amit kérdeztem.New Jersey-től egészen Londonig azt hallgattam hogy a 1D-így meg a One Direction-úgy. Ms.Scott Megmutatta nekem a fiúk összes klipp-jét. Az összes X-factoros fellépésüket. Ja és kívülről megtanultatta velem az életrajzukat is.Bár valljuk be, nem rosszak.Sőt egész bírom őket. Talán a répás gyereket, vagy a kis göndört bírom a legjobban.Mikor leszállt a gép szó szerint kiestem a gépből,ugyanis Charlie drága nagyon nem bírt magával.Igaz nagyon hülye a csaj, de kijelennthetem hogy ő a legjobb barátnőm. Sajnálatos módon a reptéren kettéváltunk,ugyanis neki még sürgősen el kellett menni vásárolni. Nagy nehezen kijutottam a reptérről és szerencsére rögtön találtam egy üres taxit. Épp ültem volna be , amikor valaki odébb lökött és elhajtott . Meglepettségemben csak egy bunkót tudtam utána kiabálni. Hirtelen rengeteg sikítozó rajongó és paparazzi jelent meg , akik mind engem kezdtek fényképezni. Nem értettem mi ez a nagy felhajtás,úgyhogy sarkon fordultam, és gyalog vágtam neki a városnak.
