5.fejezet

-Harry? Te meg mit..

-Csak ülj be! Veszélyes ez a környék ilyenkor.

-Köszönöm-hálálkodtam-És te mit csinálsz itt ilyenkor?

-Nem is tudom...mondjuk itt lakom?-nevetett-A kérdés az ,hogy te mit keresel erre? Csak nem engem keresel?-Vigyorgott rám.

-Ahha.. Csak szeretnéd-nevettem vele- Egyébként az egész úgy kezdődött,hogy pár baráttal elmentünk a városba,én meg lemaradtam telefonálni. Mire letettem, már nem találtam meg őket. Mivel a mobilom lemerült,úgy döntöttem,hogy megpróbálok egyedül eligazodni,de itt kötöttem ki.

-És miért nem kérdeztél meg valakit,hogy merre kell menned?-értetlenkedett.

-Ne nevess. De elfelejtettem a kolesz címét...és a nevét.

-Jajj , de szőke vagy.-nevetett egyre hangosabban.

-Ha tovább röhögsz sírni fogok!-figyelmeztettem.

-Jólvan na, abba hagytam.

-Egyébként, hova megyünk?

-Hát mivel,halvány lila gőzöd sincs arról,hogy merre laksz jelenleg, ezért hozzám.

-De nekem holnap suli van.

-Nyugi majd én elintézem.-nyugtatott meg.

Mikor leparkolt a Range Roverrel, azt hittem elájulok a látványtól. Egy hatalmas,tulajdon képpen majdnem hogy palota előtt álltam, és valószínűleg a szám is nyitva maradt.

-Na tetszik?-állt oda mellém.

-Ez... én meg sem tudok szólalni. Ez elképesztő.

-Akkor esetleg be menjünk?Csak mert 5 perce itt állunk és bambulsz.-lökött oldalba.

-Jólvan na. Nem mindenki van hozzá szokva ilyen palotákhoz. Jajj menjünk már be.-néztem rá könyörgő szemekkel.

-Kérdésed számomra parancs.-ezzel kinyitotta az ajtót.-Hölgyem, öné az elsőbbség-ironizált.

-Köszönöm Uram..

Mikor beléptem a "házba" , hát tulajdon képpen olyan volt mint amilyenre számítottam.Hatalmas volt és gyönyörű. Viszont valami feltűnt. Rend volt. Túlságosan is. Mikor rákérdeztem Harrynél, csak annyit mondott, hogy Louis,El-nél van, ezért nincs kupi. 

-Hát igen... ez is gyönyörű.-ámuldoztam.

-köszönöm.Én is szeretem. Most viszont mesélj magadról.-mondta,miután levetődtünk a  kanapéra.

-Hát hol is kezdjem? Mondjuk, a nevem igazából Emily. A Fay csak a második nevem. DE azt jobban szeretem. Azt inkább érzem a magaménak.. Sajnos egyke vagyok,pedig mindig akartam testvért. Imádok énekelni,mindennél jobban. Aztán... a szüleim elváltak,mikor 14 éves voltam.Az nagyon megviselt.Az igazság az.hogy nincs valami izgalmas életem. Legalábbis eddig nem volt. És hát, most itt vagyok Londonban.

-És kit is jöttél meglátogatni? -Jajj ne. Csak ezt a kérdést ne.

-ömm.....az unokatesómat. Charliet .Tudod azt a lányt,akivel a Nando's-ban voltam.-Jesszus mit mondtam már megint.

-Azt hittem ő a legjobb barátnőd.

-Hát igen... nagyon jóban vagyunk.-hazudtam.-Viszont most te mesélj magadról.

Rengeteget mesélt magáról. Egészen az x-factor előtti időktöl kezdve mindent elmesélt. Éjfél volt már, mikor rájöttem,hogy órák óta beszélgetünk.De még nem voltam fáradt. És ahogy láttam ő sem.

-Énekeljünk.

-Mi? most?-hitetlenkedtem.

-ahham. Miért ne? Várj,hozom a gitáromat.-És meg sem várva a válaszomat,rohant fel az emeletre.Hihetetlen ez a srác.Viszont félek. Félek,mer egyre jobban kezdem megkedvelni. És nem tudom,hogy készen állok-e rá.Gondolat menetemből, gitárszó ébresztett fel.Harry kezdte el játszani mellettem Ed Sheeran, Drunk című számát. A hangja átjárta a házat.A refrénnél én is bekapcsolódtam. Sosem éreztem még ilyet. Ez volt a legjobb dolog, amit valaha csináltam. Végig egymás szemébe néztünk.A számnak vége lett, és még mindig egymást néztük. A szívem hevesebben kezdett verni amikor arca közelíteni kezdett felém. De az eszem gyorsabban cselekedett mint a szívem és elfordultam.

-Nekem ez még nem megy.-mondtam megtörten.

-Én sajnálom. Nem akartam..

-Ne. Én csak még nem állok készen.-vágtam közbe.-Azt hiszem lefekszem. Hova mehetek?-kérdeztem zavartan.

-Első emelet, balra az első ajtó. Megfogod találni.-mondta kedvesen.Épp elindultam volna, amikor meggondoltam magam.-És Harry. Köszönök mindent.-Azzal egy puszit nyomtam az arcára.A válaszát meg sem várva siettem fel az emeletre.

Díj

Úristen! A blogom megkapta a legeslegelső díját. El sem tudom mondani,hogy mennyire örülök neki. Nagyon köszönöm   Etus.  http://lovestorywithharrystyles.blogspot.hu/  <3

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell.
3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.

1.

1. Mindenem a zene, imádok énekelni.
2. Szeretek táncolni.
3.Már 7. éve járok színjátszásra.
4.December 24.-én lesz 1 éve,hogy Directioner vagyok.
5.Már több mint 2 éve Belieber is vagyok.
6.Minden álmom,hogy kimehessek London-ba.
7.Pár év múlva jelentkezni szeretnék az X-Factor-ba  (lehetőleg a Brit-be :P)
8.Példaképem Demi Lovato.
9.Nagy Little Mix fan vagyok, és van egy oldalam is.
10.Imádok blogokat olvasni :)
11. Imádok sorozatokat nézni.

2.

1. Ki a példaképed? A csodálatos Demetria Lovato <3
2. Mivel szeretnél foglalkozni felnőttkorodban?   Színésznő és énekesnő szeretnék lenni.
3. Selena Gomez, Demi Lovato és Miley Cyrus közül kit kedvelsz a legjobban? Csak nem Demi? :))
4. Mi a kedvenc városod? London.
5. Ki a kedvenc One Direction tagod? Talán Harry. De mind az ötüket imádom.
6. Mi ösztönzött arra, hogy írj egy blogot? Őszintén? nem tudom. Csak hirtelen úgy éreztem,hogy ezt kell tennem.
7. Mi a legnagyobb álmod? Hogy Londonba mehessek és híres énekes és színésznő legyek :)
8. Hogyan jellemeznéd önmagad? Huh, nehéz kérdés. Szerintem egy nagyon nyitott, vidám lány vagyok, aki sosem adja fel az álmait :)
9. Mit csinálsz szabadidődben? Énekelek, táncolok, színészkedek és írok.
10. Mi a kedvenc ételed? Nem tudom. Imádom a kajákat. (mint Niall :P)
11. Mi a kedvenc filmed? Felhők felett 3 méterrel, Justin Bieber:never say never, Ideglelés Csernobilban... meg még sok minden. De inkább sorozatokat nézek :)

3.

1. Melyik a kedvenc színed?
2. Mi a legnagyobb álmod?
3.Melyik a kedvenc sorozatod?
4.Ha lehetne egy szuper képességed, mi lenne az?
5.Ha vissza mehetnél az időbe (bármelyik korba, évszázadba) hova mennél?
6.Van olyan szereplő a blogodban, akit egy ismerősödről mintáztál?
7.Miért szeretsz írni?
8.Ha valamelyik 1D tag megkérné a kezedet, mit mondanál?
9.Voltál már Londonban?
10.Ki az az ember az ismerőseid v. családtagjaid közül akire felnézel, és miért?
11.Hány blogot olvasol összesen?

Jelöltjeim: 

Etus: : http://lovestorywithharrystyles.blogspot.hu/

Chère Styler : http://harrystylesbestlovestory.blogspot.hu/

És nagyon köszönöm Etus <3

4.fejezet

                                                        
                                                                      *Harry*

-És ennyi.- Kiáltotta a producer.-Jól van fiúk.Szép munka volt.
-Akkor végeztünk?-kérdezte reménykedve Niall.
-Nem ezt mondta?!-nevetett Liam
-Jólvan na. Csak éhes vagyok.
-Niall, édes drága kiscsillagos virágszálam. Most dobtunk be 5 egész pizzát.És nem nem megyünk Nando's-ba. -Jelentette ki Zayn.
-Hát nem tudom. Egész nap forgattunk. Szerintem ez kijár neki.-Álltam a szőkeség mellé.
-...Irány a Nando's.-Kiáltottuk egyszerre.

Hát igen. Úton voltunk a mi kis kedvenc éttermünk felé. Mikor oda értünk meglepően sokan voltak. Vajon tudták,hogy ide jövünk? Nem hinném. Mikor beléptünk egy gyönyörű hangot hallottam. Niall azért örült a fejének, mert Demi szám ment, nekem viszont más kötötte le a figyelmemet. Csak bámultam az ismeretlen lányra, aki mellesleg nagyjából hülyének néz, úgy vigyorog. Valahogy más volt ez a lány. Olyan természetes. Nem olyan akikkel eddig voltam.Teljesen kimaradt a külvilág. Semmilyen hangot nem hallottam. Csak őt figyeltem.A következő pillanatban, valami vizeset éreztem magamon.Ekkor esett le,hogy az a négy hülye leöntött vízzel. Ja, és mellesleg mindenki rajtam röhögött. Szegény lánynak pedig,vissza kellett tartania a nevetését,miközben a Wmyb-t játszotta. Hát ennél nagyobb hülyét nem csinálhattam volna magamból.

                                                                         *Fay*


Miután befejeztem a "mini koncertemet" mint az őrültek rohantam Charlie-hoz és a nyakába vetettem magam.
-Uramisten! Elképesztő vagy csajszi.
-Hazudni bűn.-Nevettem vele.
-Fay!-jött oda Mr.Morrison-Hát..hogyis mondjam. Most őszinte leszek. Nem tetszett.
-Én..-kezdtem volna bele amikor közbe vágott.
-Mert imádtam.-fejezte be nevetve a mondandóját, mire én és a kezemet szorongató barátnőm felsikítottunk.
-Ó és azt elfelejtettem mondani,hogy ingyen ital fogyasztás jár neked. Charlie, te viszont most mész dolgozni.
-Igen is uram.-Felelte vidáman az előbb említett. Én pedig,úgy döntöttem,hogy igénybe veszem az én kis ajándékomat, és rendeltem egy gyömbért.Leültem a pulthoz,majd belekortyoltam az italomba.
-Szia.-Köszönt egy számomra ismeretlen hang.Megfordultam, és  azzal a vakító zöld szempárral találtam szembe magamat , amelyik nemrég engem bámult.Meglepettségemben egy szót sem tudtam kinyögni neki.
-öh..bocsánat én csak, szóval,én... Kezdjük elörről. Harry vagyok.
-Tudom.Vagyis én meg Fay. Amúgy látom megszáradtál.-vigyorogtam rá.
-Ne is mond. Annyira hülyék. Szóval te nem ide valósi vagy.Igaz?
-Igaz. New Jersey-ből jöttem.
-Az messze van. És mi szél hozott erre felé?-kérdezte költőien.Letaglóztam. Nem tudtam,hogy mit válaszoljak.Szóval kinyögtem az első dolgot ami csak eszembe jutott.
-Én csak meglátogatok valakit.-Most miért mondtam ezt?!
-Szóval nem maradsz sokáig?
-Hát.. még nem tudom.
-Minden esetre üdv itt.-Mosolygott rám féloldalasan.
-Hé Harry. Gyere menjünk.-Kiáltott neki oda Louis.
Máris-válaszolta.-Hát akkor remélem még látjuk egymást.
-Énis.Szia-Azzal ki sétált az étteremből.

Másnap arra ébredtem ,hogy valaki ugrál rajtam. Nem más volt az mint az én drága szobatársnőm.
-Kelj fel! Első tanítási nap! -ordította a fülembe.
-Basszus. elaludtam.
Életemben először fénysebességgel készültem el, és már rohantunk is az osztályunk felé.
Összefoglalva. Egész jó volt ez a nap. Igaz az osztályfőnök egy idegbeteg őrült, de az osztály nagyon jó arc. Mindenki nagyon kedves volt és egyre több barátom van. Egy ketten még fel is ismertek a Nando's-ból .
Suli után úgy döntöttünk,hogy egy kicsit szét nézünk a városban. Már vagy egy órája szeltük az utcákat, amikor megszólalt a telefonom.
-Ti menjetek nyugodtam tovább. Én mindjárt utánatok megyek.-Mondtam az újdonsült barátaimnak.-Haló?
-Szia Fay. Anya vagyok. Tudom,hogy még mindig haragszol, de tudd,hogy nagyon hiányzol. És..
-Anya, egyáltalán nem haragszom. Sőt örülök neki,hogy itt vagyok.Tudod végre jól érzem magam.
-Nagyon szeretlek kicsim.-Éreztem a hangján,hogy sír.
-Én is téged.Viszont most leteszem a telefont,mert fél perc és lemerülök. szia.-És ezzel kimerült az aksim.
Talán mégsem volt olyan rossz anya mint gondoltam.Rájöttem,hogy tényleg hiányzik,úgyhogy most azonnal vissza megyek a szobámba és feltöltöm a telefonomat. Viszont van egy kis gond. Fogalmam sincs,hogy hol vagyok.

Már vagy órák óta bolyongtam London utcáin.Nem találtam egy ismerős utat sem. És mivel szakadt az eső,természetesen senki sem állt meg,hogy segítsen. Bepánikoltam. London utcáin voltam valahol. És ráadásul már sötétedett is, na meg az eső is szakadt folyamatosan. Viszont egy teljesen új helyre keveredtem. Mintha már nem is London lett volna. Mindenhol óriási villák álltak. Na meg a limuzin sem volt egy ritka dolog. Talán ez lehet az Észak-i negyed. Miközben nézelődtem, megláttam az út másik oldalán két gyanús alakot közeledni. Most már tényleg féltem. Rohanni kezdtem  a sötétben,tulajdonképpen én magam sem tudom,hogy hová.Csak minnél messzebb azoktól  az emberektől.Rengeteg ilyen sztorit hallottam már,hogy fiatal lányokat kapnak el az utcán. És nem akartam én is egy ilyen történet szereplője lenni. Hirtelen egy autó állt meg mellettem az úton.
-Szállj be gyorsan.-Mondta egy ismerős hang.

3.fejezet

Sziasztok :) Egy kis késéssel ,de itt van az új fejezet. Ha úgy gondoljátok, nyomjatok egy tetszik gombot  ...Nagyon megköszönném :))) Xx

Hát igen..csak nekem van annyi eszem,hogy esernyő nélkül vágok neki London utcáinak,miután,egy bizonyos bunkó alak elcsaklizza a taximat.Miközben már vagy 2 órája próbáltam eligazodni,hogy igazából hol is vagyok,természetesen az eső is zuhogni kezdett. Szerencsére még szorult egy kis kedvesség az emberekbe és segítettek nekem eljutni a kollégium-ig. Mire oda értem, rongyosra áztam és az én drága Charliem is megjött már. (aki mint megtudtam,elintézte hogy egy szobában lehessünk.) Amint beléptem az ajtón,aggódó pillantásával találtam szembe magamat.
-Te mégis hol a frászkarikásmindenségben voltál?
-Hát..nem volt taxim ,szóval gyalog indultam ,de fogalmam sem volt,hogy hol voltam,éppen ezért segítséget kellett kérnem és most itt vagyok. Ja,és elkapott az eső is.-soroltam fel neki mindent egy szuszra.
-Az úgy komoly. Viszont nem fogod kitalálni ,hogy mit láttam.-Miután rájött,hogy tényleg nem fogom kitalálni,folytatta-Dolgozókat keresnek a NANDO'S-BA!-kezdett el sikítozni és ugrándozni sztereóban.
-És ennek miért is örülünk?
-Mert ez Niall kedvenc étterme!
-Kitalálom.Most jön az a rész, amikor kölyök kutya szemekkel nézel rám és könyörögsz,hogy szerezzük meg az állást.Igazam van?
-Pontosan.Könyörgöm.-Nézett rám azokkal az óriási szemeivel.Ajj...a francba is a kedvességemmel.
-Jólvan,menjünk.-adtam végül be a derekamat.
           
                                                            *Charlie*
Mindig is az volt az álmom,hogy London-ban tanulhassak.És most itt vagyok. Itt vagyok egy olyan lánnyal,akiről kijelenthetem: a legjobb barátnőm. Ráadásul,ha ez nem lenne elég, úton vagyunk a Nando's felé,hogy munkát szerezzünk.Miután nagy nehezen megtaláltuk az éttermet,megkönnyebbülten léptünk be. Minden olyan...hangulatos volt.Pont ahogyan elképzeltem.Láttam Fay-en,hogy neki is éppúgy tetszik,mint nekem.Egyenesen kerestünk egy dolgozót,aki rögtön elvezetett minket a főnökhöz.Be kell valljam azért egy picit izgulok,hiszen még sosem voltam állásinterjún korábban.
-Sziasztok lányok.Foglaljatok helyet.-üdvözölt minket kedvesen Mr.Morrison.Miután be mutatkoztunk,folytatta tovább -Jólvan,akkor vágjunk bele.Első kérdésem . Miért ti vagytok a leg alkalmasabbak arra,hogy itt dolgozzatok?
-Azt nem tudom,hogy mi vagyunk -e a legalkalmasabbak  .De abban biztos vagyok,hogyha felvenne minket,azt nem bánná meg.-válaszolta határozottan Fay.Ezután még egy tucat ilyen kérdés jött és mindegyikre (véleményem szerint) elég ütős válaszokat adtunk.Bár az igazság az,hogy még mindig nem tudtuk pontosan, mire is jelentkeztünk.
                                                           *Fay*
Már vagy fél órája ültünk egy asztalnál,arra várva ,hogy megkaptuk-e a munkát,mikor végre behívtak minket az irodába.Mr.Morrison póker arcáról sajnos semmit sem tudtam le olvasni.
-Megfontoltam a döntést. Mi előtt bármit is mondanék,meg szeretném veletek beszélni,hogy pontosan miféle munkáról van szó.Az egyik az egy egyszerű pincérnői munka lenne. A másik pedig:énekesnő. Úgy gondolom,hogy nagyon sokat dobna az éttermen, ha bevezetnénk az élő zenét.Szóval ez a két munka lehetőség van. Döntsétek el,hogy ki melyiket akarja.
-Én leszek pincérnő. Ugyanis ,egyáltalán nem tudok énekelni.-Jelentette ki Charlie olyan határozott hangnemben, ahogyan csak tudta.
-én...én nem is tudom. Nem hinném,hogy menne az éneklés.-néztem körbe könyörgő tekintettel.
-Jól van, meghoztam a döntést.Charlie te megkapod a pincérnői állást, Fay , neked pedig most lesz egy próba ested. Ha nagyon nem megy akkor nem erőltetjük.De egy próbát megér.
-Köszönjük.-Mondtam,majd ki viharzottam az irodából,egyenesen a Nando's elé. Könnyeimmel kűzködve rogytam le a lépcsőre,mikor valaki átölelt.
-Mi a baj?-kérdezte együttérzést tükröző tekintettel az én egyetlen igazi barátnőm.
-Én...
-Hé,nekem nyugodtan elmondhatod.
-Jólvan,legyen. Szóval....amióta az eszemet tudom, az apukámmal egyfolytában zenéltünk.Minden nap csak énekeltünk és gitároztunk.Egyszóval :boldogok voltunk. Imádtam ezt csinálni . Ez volt a mindenem: a zene. Így volt egészen 14 éves korom-ig,amikor a szüleim elváltak. Apukám elköltözött Amerika másik felébe. Így anyukámmal maradtam. De aztán ő is egyre többet maradt ki otthonról. Igaz pár órára hazajött,de tulajdonképpen egyedül voltam. Azóta nem énekeltem.Túlságosan fájt.Apura emlékeztetett és arra,hogy már 2 éve nem láttam őt.Tudod nagyon hiányzik. És azzal,hogy most újra zenélni fogok...nem is tudom. Felszakadnak a régi sebek.-A könnyeim meg csak folytak sorba, miközben Charlie magához ölelt. Annyira jó volt végre kimondani amit érzek. Elmondani az igazat valakinek. Bár ,ez még csak egy kis darabkája volt a fájdalmam okának,de már ez is nagyon nagy előre lépés nekem.
-Figyelj Fay. Azt mondod,hogy a zene az apukádra emlékeztet? Hát akkor éppen ezért csináld.Hogy emlékezz azokra az szép időkre ,amikor vele voltál.Nem fogok elkezdeni sablon szövegeket mondani arról,hogy tudom milyen érzés meg ,hogy nyugodj meg.Méghozzá azért mert fogalmam sincs arról ,hogy ez milyen lehet. De abban biztos vagyok ,hogy minden jobb lesz. És hogyha most kiállsz oda és énekelsz azzal nem csak magadnak,hanem másoknak is örömet szerezhetsz. Elhiszed nekem?
-Igen. Azt hiszem igen.
-Jól van akkor. Gyere menjünk be.-mosolygott rám bíztatóan.
-hé! köszönöm.-öleltem meg még egyszer.
Mikor vissza értünk Mr.Morrison már várt minket, egy gitárral a kezében.Én nem tudom.hogy honnan szerezte ilyen hamar , de az biztos,hogy  nem semmi.
-Ez a te időd Fay.Mutasd meg nekik.-nyomta a kezembe a hangszert.
-Gyerünk csajszi.-vigyorgott rám Charlie,aki már a kis pincér kötényét viselte.
"Most vagy soha" gondoltam magamban. Oda sétáltam a bárszékhez ami nekem volt kikészítve. Leültem ,majd mosolyt varázsoltam az arcomra.
-Üdvözlök mindenkit a Nando's-ban.A neven Fay Chamberlin és énekelni szeretnék. Már ha nem bánják.-mosolyogtam a nézők felé,akik igaz meglepetten, de lelkesen viszonozták azt.
És ebben a pillanatban már bele is kezdtem Demi Lovato, Skyscraper című dalába. Először kicsit bizonytalanul,de aztán egyre bátrabban folytattam.Lehunytam a szememet és hagytam ,hogy átjárjon a zene. Olyan más érzés volt.Olyan természetfeletti. És ekkor özönlöttek az emlékek. A régi időkről.Az apámról, a családomról, a régi barátaimról és a régi szerelmekről. Vagyis tulajdonképpen egyről. Arról az egyről akit már elvesztettem ,de a szívemben örökké itt fog élni. "Like a Skyscraper." Fejeztem be a dalt ezzel a sorral. Mikor kinyitottam a szemem ,még jobban könnyezni kezdtem. Azt láttam ,amire álmomban sem számítottam volna. Az emberek állva tapsoltak és éljeneztek nekem. Láttam az elégedettséget az arcokon. Láttam ahogy Charlie szintén könnybe lábadt szemekkel tapsolt. Épp folytattam volna az én kis "koncertemet" amikor olyasvalakiket láttam meg,akikre egyáltalán nem számítottam.

2.fejezet

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni a kedves visszajelzéseket . :) Másodszor pedig valaki azt írta ,hogy ki töröltem a kommentjét. Szeretném ha tudnáton,hogy nem töröltem ki semmit.Nem tudom,hogy mi történt ,lehet ,hogy a Blogger keveredett meg egy kicsit.A lényeg az,hogy szándékosan senkinek sem törlöm ki a hozzászólását. Szóval előre is bocsánat,ha valami keveredés van. :) Na jólvan nem untatlak titeket tovább. Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog :)) Xx

  




-Kérlek ne tedd ezt.- Kérleltem őt ,szinte már suttogó hangon.-Könyörgöm.
-Már nagyon régóta fontolgatom. És hidd el ,hogy nekem sem volt könnyű meghoznom ezt a döntést.De meg kell értened,hogy a te érdekedben teszem.-Mondta teljes nyugodtsággal.
-Nem küldhetsz el egy másik kontinensre.Itt van az életem , itt vannak a barátaim...-És ekkor jöttem rá arra ,hogy igazából nincs miért maradnom. Voltak barátaim, de a történtek óta mindenkivel megszakítottam a kapcsolatot. Egyszóval: senkinek sem fogok hiányozni. Ez volt az a pont , amikor már  nem volt erőm vitatkozni. Felrohantam a szobámba és sírtam. Tudtam,hogy bele kell törődnöm.Hogy el  kell fogadnom a tényt,hogy Londonba költözök. Hogy mindent magam mögött kell hagynom. Tisztában vagyok vele ,hogy hibáztam. Nem is egyszer. Meg bántam az elmúlt hat hónapot. Minden egyes percét. Egyet kivéve. A ma estét.Hogy miért?Mert ha nem történt volna meg,akkor  nem biztos ,hogy jövő héten Londonba mennék. Mostmár belátom ,hogy jobb lesz nekem ott. Itt már befejeztem. Nincs miért vagy kiért New Jersey-be maradnom.

Másnap reggel ugyan abban a pózban ébredtem fel. Erőt vettem magamon ,és elkullogtam a fürdőszobába.Mikor bele néztem a tükörbe majdnem szívrohamot kaptam, de jelenleg ez sem izgatott. Tudtam , hogy mit fogok csinálni ma. Ez az utolsó dolog , amit meg kell tennem mielőtt ,magam mögött hagyok mindent.
                                                         
                                                                         ***
-Kérlek Ne. Könyörgök! -borultam sírva a nyakába.
-Nem bírok tovább itt lenni,tudva azt hogy nemrég még ők is itt voltak.Szeretlek . Nagyon szeretlek. De nem bírom tovább a fájdalmat,amit a családom hiánya okoz.
-Tudom,hogy fáj. De idővel jobb lesz . Kérlek hagyd ,hogy segítsek.
-Bocsáss meg nekem Fay.
-Nee!-borultam ordítva a földre.

Ezek az emlékek cikáztak a fejemben.És most itt vagyok 6 hónappal késöbb a sírjánál, egy virágcsokorral a kezemben.És valami olyat érzek ,amit ez idő alatt egyszer sem éreztem. Elengedtem őt. A fájdalmas emlékek helyett, a csodás, együtt töltött napokra gondolok. Arra ,hogy mennyire szerettem. Mostmár kész vagyok. Kész vagyok egy új életre.

                                                                1 héttel késöbb

Már egy hete ,hogy kint voltam a temetőben. Azóta sokkal jobban érzem magam. Nem csoda ,hiszen jelenleg is itt ülök a repülőn ,felszállásra várva. Épp a fülhallgatómat tettem be a fülembe amikor (szószerint) bevetődött mellém egy kb.velem egy idős,barna  hajú lány.
-Szia . Charlie Scott vagyok. De hívj csak Charlie-nak.
-Hali.Emily Fay Chamberlin vagyok. De csak Fay.-mosolyogtam vissza.
-Ha jól gondolom te is Londonba mész. Igazam van?-kérdezte vidáman.
-Pontosan. A Sixth form-ba.És az arckifejezésed alapján te is oda mész.
-Akkor azt hiszem osztálytársak leszünk.
-Na és ki az az 5 szívdöglesztő pasi a karkötődön?-Kérdeztem tőle vidáman.
-Jesszusom te tényleg nem ismered őket?! Hát akkor kezdődjön Charlie Scott bevezető órája a One Direction világába.-mosolygott ördögien.

Hát igen. Nem kicsit bántam meg amit kérdeztem.New Jersey-től egészen Londonig azt hallgattam hogy a 1D-így meg a One Direction-úgy. Ms.Scott Megmutatta nekem a fiúk összes klipp-jét. Az összes X-factoros fellépésüket. Ja és kívülről megtanultatta velem az életrajzukat is.Bár valljuk be, nem rosszak.Sőt egész bírom őket. Talán a répás gyereket, vagy a kis göndört bírom a legjobban.Mikor leszállt a gép szó szerint kiestem a gépből,ugyanis Charlie drága nagyon nem bírt magával.Igaz nagyon hülye a csaj, de kijelennthetem hogy ő a legjobb barátnőm. Sajnálatos módon a reptéren kettéváltunk,ugyanis neki még sürgősen el kellett menni vásárolni. Nagy nehezen kijutottam a reptérről és szerencsére rögtön találtam egy üres taxit. Épp ültem volna be , amikor valaki odébb lökött és elhajtott . Meglepettségemben csak egy bunkót tudtam utána kiabálni. Hirtelen rengeteg sikítozó rajongó és paparazzi jelent meg , akik mind engem kezdtek fényképezni. Nem értettem mi ez a nagy felhajtás,úgyhogy sarkon fordultam, és gyalog vágtam neki a városnak.

1.fejezet

Minden story-nak van egy eleje. Hát az enyém ez lenne:

Végig néztem magamon a tükörbe. Ugyan azt láttam mint amit minden héten .Rövid, mélyen dekoltált , feszülős miniszoknya , 15 centis magassarkú, és erős smink. Ez vagyok én, Fay Chamberlin .A lány,aki minden hétvégét végig bulizik és általában szinte semmire sem emlékszik belőlük. De nem mindig voltam ilyen. Sőt, még csak meg sem közelítettem a mostani énemet. Fél évvel ezelőtt még egy szórakozó helyen sem jártam. Nem érdekelt az , hogy mit gondolnak rólam, csak az ,hogy magamnak megfeleljek.Régen nem izgatott különösebben ha végig néztek rajtam az utcán, vagy kocsikból kiabáltak ki nekem. Mostmár felettébb élvezem.

Van,hogy az ismeröseim megkérdezik,hogy miért csinálom ezt és én sosem válaszolok rá. Pedig a válasz egyszerű.Mert tátongó üresség van a szívemben. Fájdalom,ami napról-napra egyre jobban felemészt.Mindenki azt mondja ,hogy az idő begyógyítja a sebeket.De ez nem igaz. Már fél éve hogy elment és a hiánya egyre jobban fáj.Minden nap ránézek a közös képünkre és csak könnyezek.Hát ezért iszok.Mert  ha csak egy kis időre is, de elfelejthetem a gondokat.

Elvégeztem az utolsó simításokat is, és mikor "tökéletesnek" tituláltam magam már robogtam is le a lépcsőn.Úgy tudtam hogy már mindenki alszik, de ekkor torok köszörülésre lettem figyelmes.Hát ki más mint az én drága jó Anyám állt mögöttem karba tett kezekkel.
-Mégis mit képzelsz,hová mész?
-Bárhova csak el innen.-válaszoltam neki olyan nemtörődöm hangnembe ahogy csak tudtam.
-Tudod mit, már hónapok óta elnéző vagyok veled a történtek miatt. De most volt elég. Mint anyád megtiltom ,hogy ezentúl bulizni vagy bárhova is menj,különben nagyon meg fogod bánni.-kezdett kiabálni velem .
-Hát akkor megbánom. -válaszoltam és ezzel kiviharzottam az ajtón.
Lesokkoltam. Mégis mit gondol ez?. Eddig tulajdon képpen a létezésemet se vette észre , mégcsak itthon sem volt. Most meg egyszer hazajön és osztja az észt. Hát nem köszönöm. Jobb az életem nélküle. Gondolat menetemből, az állítólagos "barátaim" zökkentettek ki, akik az út másik oldaláról, már "kicsit" piás állapotba kiabáltak nekem.Hát igen..tulajdon képpen nem nagyon tudom kik ezek .Csak buliba találkoztam velük, és egy ideje együtt nyomulunk.

Nagy nehezen betámogattam őket az EGO nevű szórakozó helyre, ahol már nagyba dübörgött a zene . Odaadtam a pultosnak a hamis személyimet és kértem egy-két pohár vodkanarancsot.Miután kellően megalapoztam az estét ,beszabadultam a táncparkettre.Hirtelen arra lettem figyelmes hogy két kar megragad és kirángat a szórakozó helyről. Minden félelmem elillant, mikor megláttam az egyik "barátomnak" David-nek az arcát.
-Na mivan nem jó a buli?-kérdeztem tőle nevetve.
-Nemrossz.De tudom hogy lehetne még jobb.-nem tudtam mire céloz, de ekkor megláttam a kezében több zacskó fehér port. Nem tudtam mit mondjak. Ha egy valamire büszke voltam ,akkor az az, hogy sosem nyúltam drogokhoz.
-Jó, legyen.-Adtam végül be a derekamat.
Először kicsit féltem ,de miután kipróbáltam kifejezetten bejött. Hirtelen szebbnek láttam a világot. És ez tetszett. Nagyon tetszett. De az eufórikus érzésnek hamar vége szakadt ugyanis fülsüketítő rendőrsziréna hallatszódott a közelből.David hirtelen felrántott a földről és sprintelni kezdtünk, de nem voltuk elég gyorsak ugyanis egy rendőr autó hajtott be elénk.Csak ekkor fogtam fel igazán hogy nagy bajban vagyok.
                                                                        ***
Már két órája ültem , szinte mozdulatlanul a rendőr őrsön. David-et nagy nehezen elengedték hiszen nagykorú volt már. De persze én (mint mindent) ezt is megszívtam. Mint megtudtam már az anyám is itt van , és éppen a rendőrökkel beszél. Hát nemtudom mi lesz ebből de azt tudom, hogy ezt most tényleg nem fogom megúszni. Ekkor belépett a terembe egy rendőr aki hál 'istennek kinyitotta a bilincsemet és kikísért az előcsarnokba ahol már az anyám várt rám. Nem néztem a szemébe. Nem bírtam a szemébe nézni , hiszen tudtam hogy ezt most nagyon elszúrtam.A kocsiút csendesen telt, s  mikor hazaértünk csak ennyit mondott:
-Nincs vita, már eldöntöttem. Jövő héttől Londonba fogsz tanulni.

Prológus

Emily Fay Chamberlin egy átlagos 16 éves lány , Atlantic City-ből, New Jersey-ből. Egy rendes, példamutató tinédzser volt egészen addig , amíg nem egy megrázó tragédia  történt vele,és legfőképpen a szeretteivel. A történtek után megváltozott.Nem engedett senkit közel magához. Nem tudta feldolgozni a sok veszteséget ,  ezért a bulik és az alkohol világába menekült. Önpusztításba kezdett, mígnem édesanyja hatalmas döntésre szánta el magát, ami teljesen megváltoztatja Fay életét. Nem elég , hogy az  új hellyel ,  új barátokkal és  új munkahellyel is meg kell bírkóznia , de még egy számára ismeretlen fiúval is számolnia kellett. Vajon Fay végre megváltozik? És a szerelem is rátalál? Minden kiderül.