6.fejezet

Másnap reggel arra ébredtem,hogy valaki engem néz. Olyan szinten álmos voltam, hogy akármennyire is érdekelt ki az, nem bírtam kinyitni a szemem.Viszont mikor az a valaki elkezdett kuncogni, nem bírtam tovább. Gondolhattam volna. Louis Tomlinson állt mellettem és rajtam röhögött.

-Ömm... Mi ilyen vicces?-kérdeztem kómás hangon

-Igazából semmi. Csak már fél órája állok itt és csak most ébredtél fel.-röhögött tovább.És ekkor ugrott be igazán a tegnap este.Az én nagy tájékozódási képességem és Harry. Akármennyire is fáradt voltan,nem bírtam tovább feküdni.Amilyen határozottan ültem fel, olyan határozottan is feküdtem vissza ugyanis Lou úgy döntött,hogy vizipisztolyos ébresztésben részesít. Na én meg persze sikítozva rohantam ki a szobából. Az a hülye gyerek meg végig kergetett az egész lakáson,mígnem beleütköztem valamibe. Pontosabban valakibe. Mikor felnéztem,Harry arcával találtam szembe magam, ami egyszerre sokkot,ijedséget,döbbentséget és fuldokló nevetést tükrözött. Nem bírtam tovább, és mind a hárman hangos nevetésben törtünk ki.Merje valaki azt mondani,hogy normálisak vagyunk.

A mi kis vizipisztolyosos akciónk után úgy döntöttünk,hogy reggelizünk valamit.Rám hárult az a nemes  feladat,hogy süssek valamit. Hát nem vagyok  valami nagy szakács. A tudásom a palacsintára korlátozódott,úgyhogy azt csináltam nekik.

-Amúgy nem úgy volt,hogy El-nél leszel?-kérdeztem Louis-tól. 

-Ott is voltam.Csak hazajöttem.-nyögte válaszkén,két falat között.-De tetszett az ébresztőm,ugye?

-Csodálatos volt.És te-néztem Harry felé-Te tudtál erről ugye? És élvezted is.

-Lebuktam-röhögött teli szájjal.

-Gonoszok vagytok.És ezt még nagyon vissza fogjátok kapni.-néztem rájuk ördögien.

-El nem tudom mondani,hogy mennyire megijedtünk.-röhögtek még mindig.

-Akkor most megsértődtem.-azzal vigyorogva felvonultam az emeletre,mivel rájöttem,hogy még ugyanúgy ülök itt, ahogy felkeltem.Bevonultam a fürdőbe és magamra kaptam a tegnapi ruháimat amik-szerencsére-már megszáradtak.Gyorsan valami értelmes fejet varázsoltam magamnak,majd lesuhantam az emeletről.

-Na mi van hiányoztam?-kérdezte Lou.

-Nem.Csak szomjas vagyok.-öltöttem ki rá a nyelvemet.-amúgy hol van Harry? 

-Talán ő hiányzik?

-hát jobban mint te.-nevettem-De most komolyan,hol van?

- Paul, a menedzserünk hívta,hogy elveszett a hanganyaga az egyik számunkhoz és,hogy most azonnal menjen be a stúdióba.Azt üzeni,hogy nagyon sajnálja és rám bízott mára.

-Mert mi vagyok én 5 éves?-kérdeztem.

-Nem,csak elfelejtetted,hogy hol laksz.-röhögött.

-Jó,befogtam....És mit csinálunk ma?-kérdeztem vidáman.

-Hát....megpróbáljuk ki deríteni,hogy hol laksz.Na meg körbe vezethetlek a városban, ha még nem láttad volna.Na?

-Tökéletes lesz.-Mosolyogtam rá.

Épp ültünk volna be a -gyönyörű-kocsijába,amikor eszembe jutott valami.

-Lou,ugye tudod,hogy szeretlek?-néztem rá bociszemekkel.
-Na mit akarsz?-kérdezte.

-Szóval az igazság az,hogy még sosem utaztam olyan piros,londoni buszon, és...

-Te most komolyan busszal akarsz menni?-kérdezte elkerekedett szemekkel.

-Könyörgöm. Mert ha nem jössz velem, akkor megyek egyedül, és megint elfogok tévedni,ezért Harry téged fog lecseszni.Ráadásul,sírni fogok, és azt nem engedheted.-Néztem rá komoly tekintettel.

-Na jó,legyen. De csak azért,hogy ne sírj.-Néztünk farkasszemet, de egy percen belül mind a ketten, elröhögtük magunkat.

Rengeteget gyalogoltunk, mire találtunk egy buszmegállót.Hát igen... ez mégiscsak az Északi-negyed.Közben rengeteget dumáltam Lou-val. Tényleg eszméletlen jó fej.Olyan volt mintha a nem létező bátyámmal beszéltem volna.
-Amúgy.....régen láttam Harry-t ilyennek.
-Mármint milyennek?-kérdeztem.
-Olyan más volt.Végig csak rólad tudott beszélni.Ráadásul teljesen ki van virulva.Tudod ,az utóbbi időben eléggé maga alatt volt.Mostanában elég nehezen viseli a hírnevet.De jöttél te, és megint a régi.
-Én, nem tudom mit mondhatnék.Az igazság az,hogy nagyon megkedveltem őt. De még nem tudom,hogy készen állok-e egy új kapcsolatra.
-De miért?
-Nem szeretnék róla beszélni.Ne haragudj de....
-Hé,semmi baj.-vágott közbe Lou, majd megölelt. Nagyon jól esett egy barát ölelése. Most erre volt a legnagyobb szükségem.
-Köszönöm.-suttogtam a nyakába.Nem is tudom,hogy mióta állhattunk ott, amikor begördült a busz.Hatalmas nagy élmény volt a jármű tetejéről nézni a várost. Mivel még mindig nem tudtam, hogy hol van a koleszom, találomra szálltunk le a Trafalgar térnél.

Rengeteget sétáltam a kis szupersztárral, vagy órákon keresztül. Közben Harry-vel is beszéltünk, aki -mint megtudtuk-még mindig a stúdióban volt.
-Figyelj,tényleg nagyon jó volt ez a nap meg minden, de most már tényleg meg kéne tudnunk, hogy hol is laksz.-vigyorgott rám az a hülyegyerek.-várjunk csak.De a sulid nevét tudjuk nem?
-Ahham. A Sixth Form-ba járok.-Na igen. Nem volt annyi eszünk,hogy felhívjuk a suli.Tipikus.Miután elszörnyülködtünk azon,hogy mennyire szőkék vagyunk, felhívtuk a sulit. Mivel már tudtuk a pontos címet, úton is voltunk az úti célunk felé.
-Köszönök mindent te nagyon hülye.-fordultam nevetve Louis-hoz,mikor megérkeztünk.
-Én köszönöm te nagyon szőke.-nézett rám teljesen komoly arccal.
-Hát akkor most sírni fogok.-jelentettem ki.
-Jólvan na. Gyere ide.-ölelt meg .-Viszont most menjél.
-Elküldesz?-ironizáltam.-Jólvan na. Akkor szia.-köszöntem meg, és már mentem is be a bejáraton.
Mikor beértem a szobámba Charlie-val találtam szembe magam.
-Ez meg mi?-kérdezte csodálkozó tekintettel, miközben felém fordította a laptopját.